Kiváló állapotú kombi személygépkocsit adott használatba augusztus 8-án Patkós Zsolt, Szank polgármestere és a társulás vezetője a kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás nevében a Rendőrségnek, ami a kutyavezető és hű társa közlekedését fogja segíteni.
Szerző: Bozóki Szilvia • Megjelent: 2016. augusztus 12. • Forrás: szankinfo.hu
Kiváló állapotú kombi személygépkocsit adott használatba augusztus 8-án Patkós Zsolt, Szank polgármestere és a társulás vezetője a kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás nevében a Rendőrségnek, ami a kutyavezető és hű társa közlekedését fogja segíteni.
Dr. Vaslóczki Ferenc rendőr alezredes, a Kiskunhalasi Kapitányság megbízott vezetője az átadáskor megköszönte, hogy a kiskunmajsai kistérség ismét tanúbizonyságot tett az összefogásról. Elmondása szerint nem először támogatja az önkormányzatokat tömörítő társulás a kiskunmajsai rendőrőrsöt, de annak volumene különösen szokatlan. A kooperációra utalva elmondta, hogy a közbiztonság ügye a közösség és a rendőrség együttműködésének terméke, amelynek szolgáltatója a Rendőrség. Bízom benne, hogy az önök által képviselt lakosság megelégedésére tudjuk majd használni a most kapott járművet – tette hozzá végül.

Fotó: majsa.info
A Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás május 31-i ülésén döntött arról, hogy a kistérségi települések közbiztonságának javítása, valamint a rendőrség feladatainak megkönnyítése érdekében bruttó 1.250.000,- Ft-ért Dacia Logan kombi típusú gépjárművet vásárol. A megvásárolt gépjármű a társulás tulajdona marad, használatra azonban átadja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság részére. A gépjármű kizárólag a Kiskunmajsa Rendőrőrs használatába kerül, a kistérségi települések közbiztonsági és járőri feladatainak ellátására. A rendőrségi matricákat a társulás, a megkülönböztető fény- és hangjelzésre alkalmas berendezés, valamint a fenntartás költségeit a rendőrség vállalta. A Társulást alkotó önkormányzatok lakosságszám-arányosan járultak hozzá az autóhoz, ami településenként 50 és 848 ezer forint közötti összeget jelent.